Amikor a WW oldalon nekikezdtem a két részből álló cikknek - a kritikáról. Lehet, páran emlékeznek rá -, akkor még gondolni se mertem volna, hogy ennyire elakadok a második résszel. Nem, nem azért, mert nem tudnám megírni, mert, ismerve magam tudom, hogy képes vagyok rá, de egyszerűen nem megy.
Amikor az első részt kiraktam, január elseje körül lehetett. Rá egy-két héttel történt, hogy magyar órán - édes-kedves magyartanárnőm óráján, akikről ódákat is zenghetnék - a tanárnőnek volt egy mondata, ami azóta is a fejemben van, akárhányszor nekiveselkedek egy történet véleményezésének. Kritikát írni csak azok tudnak, akik elvégeztek egy erre szakosodott egyetemet. Nekünk, tudatlan és ebből a szempontból tanulatlan embereknek legfeljebb csak véleményünk van egy adott műről.
Elsősorban azért is adtam a tanárnőnek igazat, mert mégiscsak a tanárnőm, és biztos, hogy jobban tudja, mint én; másodsorban pedig azért, mert tényleg igaza volt.
A kritikának elkeresztelt bejegyzésekben tényleg nem olyan megállapítások - legtöbb esetben, persze. Természetesen akadnak kivételek is, de túlnyomó többségben mégis a szubjektív vélemények dominálnak - találhatóak, amelyekben mindenki egyetért. Vegyük például a design témát. Lehet, hogy XY-nak tetszik a fehér alapon a szürke szöveg, mert hát az menő, trendi, szveg meg yoló, de lehet, hogy YX-nek már nem, mert, tegyük fel, szemüveges, és ez a színösszeállítás csak még inkább rontja a szemét. Mindenkinek máshogyan tetszik az adott dolog, ez pedig a szerkesztőt összezavarja, mert nem tudja, hogy melyik tippre hallgasson.
Ezért is vagyok amondója annak, hogy a design relatív - nekem így tetszik, neked meg úgy. Inkább legyen annak a blognak egy egyszerű, nem túl kódolt designja, amit saját maga készített, ami olyan lett, amilyenre elképzelte.
Személy szerint több időt szoktam fordítani a tartalomra, mint a kinézetre - bár meglehet, hogy csak én vagyok így ezzel. Hisz, ha úgy vesszük, akkor olvasni mentünk arra az oldalra, és nem azért, hogy a kinézetet becsméreljük. Na meg, ha nem tetszik a kinézet, akkor másoljuk ki a szöveget, illesszük bele egy cuki word doksiba, és máris készen vagyunk.
Egy ideje már egyre kevesebbszer használom a kritika szót. Addig, ameddig el nem végzem az egyetemet - ami mondjuk nem a kritikaírás mesterségeit fogja belém erőszakolni -, addig nem is irhátok ilyet. Legyen inkább vélemény. Sokkal személyesebb, és már mérföldekre jelzi, hogy tele van szubjektivitással. Mert az, amit mi a blogger világban kritikának nevezünk, az nem más, mint egy gigantikus szubjektív vélemény. Azokon az alapvető hibákon kívül, amit a tapasztaltabb és a tudatosabb bloggerek észrevesznek - amit minden ilyen blogger észrevesz -, a kritika nem más, mint egy adag személyes bejegyzés.
Ha most azt hinnétek, csak a hasamra csaptam, és úgy beszélek, figyeljetek ide. Rákerestem néhány olyan kritikás oldalra, ahol remek véleményeket írnak. Ezeket a szószerkezeteket emelném ki: amiről az a véleményem; Én azon a véleményen vagyok; Hiányolom...
Értitek már, ugye, hogy miről beszélek?
Nem akarom még jobban elhúzni a szót, gondolom már untok engem, meg a felesleges agymenéseimet is. Azért remélem, van olyan, aki elolvasta.
Én is írok kritikákat az egyik blogomra, de azok az én szubjektív véleményeim. Sőt, sokszor adok tanácsot az adott bloggernek/bloggerinának, hogy mivel tehetné érdekesebbé a blogját. Vagy megfogadja, vagy nem, ez már tőle függ. Amúgy nem hiszem, hogy egyetemet kell végezni ahhoz, hogy kritikát írj valamiről. A tanárok szeretnek azért túlozni, valljuk be. A magyartanárok meg pláne.
VálaszTörlésÉn is sokszor adtam már tanácsot, és hiszem, hogy nem úgy adtam őket, hogy a hasamra csaptam * de szeretem ezt a szószerkezetet*.
TörlésDe azért, ha úgy vesszük, akkor a tanárnőmnek igaza is van valamely szinten. Talán nem egyetem, de egy minimális tudás mégis kell az embernek ahhoz, hogy becsmérelje más munkáját. Gondolom, te sem a tegnap kezdted, van a hátad mögött jó sok munkával töltött óra <-> van egy minimális - vagy épp több - tudás a fejedben, amit át is tudsz adni azoknak, akik kevesebb ideje foglalkoznak az irással. c: